2010. május 23., vasárnap

elmult napok...

Tegnap levágtam a Bonca szőrét, és megfürdettem. Csináltam is róla képet, de aznap nem volt már energiám írni se, és feltölteni mert vihar volt itt nálunk, és aki ismer tudja hogy akkor én egész picinek érzem magam.Így nem is erőltettem és inkább ki is kapcsoltam a gépet is.
.... és inkább pihentettem a lábamat,hogy hamar begyógyuljon a seb rajta.



Ma reggel meg elmentünk sétálni, és egy szép kerek túra lett belőle, indultunk a Tőrök ugrató parkerdőtől megkerülve a törökugratót és elindultunk a repülős emlékmű felé és ott meg álltunk egy keveset és szét néztünk nem mint ha már nem jártunk volna ott de megdöbbenten néztük végig az utat milyen kört is tettünk meg természetesen képek is készültek,
és most épp főzöm a pörköltet.:))
Hát ez a bejegyzés kissé, sokáig tartott meg írni, mert gond volt a nettel egy cseppet és ki -be kellet kapcsolni és sokat vacakoltunk vele még az embert is fel kelet hívni..A vacsora közben már készen lett,és talán betudom fejezni amit elkezdtem írni azt hiszem sikerült is ..Szép estét mindenkinek, megyek vacsizni, és nézek egy kis tv és tuti el alszom annyira el fáradtam.
Jó éjt.!

0 megjegyzés:

 
A blogban található összes fotót és bejegyzést bármilyen módon felhasználni a forrás megjelölése nélkül, a szerző engedélye és írásos beleegyezése nélkül TILOS!!!! Megsértése jogi következményeket von maga után.