2010. november 13., szombat


Tegnap délelőtt átmentünk az Auchanba és megvettük a karácsonyi ajándékokat mindenkinek :$ oda felé találkoztunk Timivel és megbeszéltük,hogy délután jön Bonihoz.Mikor haza értünk Petivel én levittem Boncát sétálni és mondtam neki :
nem sokára jön Timi hozzád.:)Nem sokkal később meg is érkezett leültünk és Timi kivette a táskájából a jutalom falatokat és letett egyet kicsit távolabb magától és így szép lassan egyre közelebb míg a végén már Bon a kezéből vette el a jutalom falatkákat. De azt is csak úgy ha Timi nem nézet óda, utána már Bon nem félt annyira és engedte,hogy Timi kifésülje na meg hogy rendbe tegye a bundáját aztán jött a fürdetés egy kis pihenés után. :)Nagyon csodálkoztunk Petivel hogy semmi gond nem volt olyan lett mint egy kezes bárány Timi azt csinált vele mit akart a KUTYA engedelmesen tűrte egy morgás sem volt.. Szerencsére!!
Miután kész lett, készítettünk néhány képet is , na persze közben is aztán lementünk sétálni,Timi is lehozta a két rosszcsontot Madit és Csinot nagyon örültek Bonninak rég nem látták egymást jót sétáltattuk. Képeket hamarosan csatolom a bejegyzéshez.


Éjjel rosszul voltam úgy tűnik, egyre többször kell igénybe vennem a naplót.:((Bocs most nézem egyik kép nem lett jó majd kicserélem. Timi amelyik képet kérted felteszem neked a facebook-a puszi:))

3 megjegyzés:

Gabcsika-Megahercegnő írta...

nem csoda hogy kezes bárány lett Bonca,hiz Timi lekenyerezte :)))))
Puszi nektek:)

Rékamanó írta...

Gabcsika !
Timi már 8 éve ismeri Bonnit,és nem jutottunk el idáig vele pedig már próbáltuk.És nem vagyok biztos benne,hogy ha legközelebb jön nem ugyanez fog lezajlani.

Rékamanó írta...

Timi nagyon jó kozmetikus lett ért a kutyákhoz...

 
A blogban található összes fotót és bejegyzést bármilyen módon felhasználni a forrás megjelölése nélkül, a szerző engedélye és írásos beleegyezése nélkül TILOS!!!! Megsértése jogi következményeket von maga után.