2010. december 13., hétfő

Még egyszeer, vagyis sír az elefánt

Tegnap is korán keltem de nem is tudtam volna aludni, hát ittam egy kávét és tettem-vettem kicsit elpakoltam hisz majdnem egész nap nem voltunk itthon. Na de,hogy folytassam elpakoltam és lementem sétálni Boncával szerencsére nem találkoztunk a kóbor kutyával, utána keltettem Petit is aztán már indultunk is Biára.:)

Mikor megérkeztünk Anna épp nagy munkában volt:)) De Veráék is akkor készítették a szülinapi ebédet,Anna mondta gyertek játszani hát mentem és mászókáztunk, gyurmáztunk, és labdáztunk amit a szülinapos kívánt.
Aztán megérkeztek a nagyszülők is
az ebéd meg készen lett.
Miután megebédeltük odaadtuk Annának az ajándékokat,

először nagyszülők(ANYUÉK) amit nagy elégedettséggel nyitott ki és kérdezte mi van benne? és az alkatrészeket egyesével vitte a Janinak,hogy szerelje össze mikor már minden alkatrész ott volt mentem én is és segítettem Janinak.Gyorsan ment egyik rész került a másik után a helyére és kész is volt a tűzhely.:)) Anna már el is kezdet főzőcskézni és a többi ajándékról meg is felejtkezett de az a tea amit csinált nekem isteni volt.:))Kinéztem a konyhába,
mondtam Annának néz csak oda,felcsillant a szeme és elmosolyodott! Mindenki köré gyűlt és elénekeltük a Boldog Születésnapot együtt és Anna elfújta a gyertyákat aztán így szólt még egyszeer!A tortán volt egy kis elefánt is Anna megsimogatta és egy mozdulattal leharapta a nóziját és a fülét majd így szólt sír az elefánt ...és adott neki egy egy puszit,hogy ne sírjon! Mondta neki ne sírjál és még egyszer megsimogatta. de még mindig sír!? megalapította és adott neki egy hatalmas puszit is. Vera azt mondta halkan, nincs szívem felvágni a tortát ..Majd így szólt Annához felvághatom? kinek adhatok belőle? Ádinak felelte Anna!
Mindenkinek ugye?
Igen! felelte!
Egy 2 éves kislány nevetés mindennél többet ér...
Miután mindenki megkóstolta a helló kittis tortát,mondtam Annának gyere van még itt neked valami!És már ott is volt kíváncsian mellettem oda adtam neki kinyitotta és mosolyogva azt mondta Kutyuus!:)Utána teáztunk még egyet Délutánra már kissé elfáradt ez érthető is olyan nyűgös lett,nekünk már úgy is indult haza a busz hát nagy búcsúzkodás és mi már indultunk is haza...
Nagyon jó kis szülinapi ünnepség volt..:))
...és ahogy Anna mondaná:Boldog Szülinapom!!
:D: :D:


Sok puszi neked kicsi lány!:)
Nektek kedves olvasóim pedig szép hetet kívánok!! Puszi :)

0 megjegyzés:

 
A blogban található összes fotót és bejegyzést bármilyen módon felhasználni a forrás megjelölése nélkül, a szerző engedélye és írásos beleegyezése nélkül TILOS!!!! Megsértése jogi következményeket von maga után.