2011. március 17., csütörtök

11 órakor lementünk Boncával sétálni és most vittem a telefonom is mert úgy terveztem nem sietek fel így hallgattam zenét. Gondoltam felhívom Petit megkérdezem mikor is ér haza mert akkor lent megvárjuk Bonnival.Már a 40 buszon volt haza felé, úgyhogy lent megvártuk, majd feljöttünk és indultunk is az Auchanba többek közt virágföldet venni ugyan is ma elültetem a virágokat azaz épp az előbb már csak megkel várni az eredményt :P annyira kíváncsi vagyok.Majd elfelejtettem haza az Auchanból szakadó esőben jöttünk még az a szerencse, hogy 5 perc séta a távolság.Nagyon szép délutánt mindenkinek itt olyan szürke lett minden és esik az eső.

0 megjegyzés:

 
A blogban található összes fotót és bejegyzést bármilyen módon felhasználni a forrás megjelölése nélkül, a szerző engedélye és írásos beleegyezése nélkül TILOS!!!! Megsértése jogi következményeket von maga után.