2011. március 29., kedd

Kora tavaszi gyaloglás :)

A mai nap úgy indult, ahogy minden hétköznapon de, mikor Peti haza ért az orfi-bol mert ugye ma kezelése van/volt.
Azt kérdezte lenne e kedvem kicsit sétálni?
Hát hogyne!
Nem sokkal később már indultunk is, hogy hová?!! Akkor még én sem tudtam.:))Mikor beértünk Pestre Peti még akkor sem volt hajlandó elárulni:))csak felszálltunk a 61 villamosra amivel elmentünk a végállomásig.

És ott kezdődött a sétánk.Elindultunk szép lassan én persze már a buszon a zsebembe tettem a telefont így rögtön készítettem is néhány képet.
Igaz még nem olyan szép zöld minden mint nyáron de épp most éledezik a természet esetünkben az erdő.Ezt tanúsítják a szép virágok és a méhek vagyis a dongók is, út közben nagyon sokkal találkoztunk.Egyszer csak azt hallottam, hogy esik az eső de ez nem lombozott le minket igaz az Erzsébet kilátó felől csúnya felhők jöttek felénk de mentünk tovább.

Már majdnem ott voltunk az első állomáson mikor össze futottunk az első emberkével ki épp a kutyusát sétáltatta nem sokkal később találkoztunk egy másik kutyával:) akinek a gazdija elég kedves volt.Elérkeztünk egy elágazáshoz és hát egy cseppet elfáradtam de nem álltunk meg pihenni mentünk tovább.

Elértünk egy szép tisztás mellé és végig mentünk mellette,

megcsodáltam milyen szép de Peti nem mondta volna, hogy az út
végén ha a tisztást elhagyjuk lesz egy elágazás és kivételesen nem balra fogunk menni láttam egy tábortűznek a helyét és Peti azt mondta, hogy jó múltkor mikor erre járt épp szalonnát sütöttek.

Nem bírtam megállni, hogy le ne fényképezzem. :$
Peti egész úton vette fel az útvonalat a telefonjával azaz bocsánat pda jával.:)hogy minek ne kérdezzétek na szóval elérkeztünk a kereszteződéshez

ahol leírt egy kampót mert csak fel mentünk és jöttünk is vissza folytattuk az utat de nagyon szép kilátásban volt részem jó jó így is szép de majd ha minden zöld lesz.:)
De csoda szép volt..Majd mentünk is tovább és találkoztunk néhány biciklissel és egy-egy futó emberke is felbukkant néha.A utóbbi azért érdekes mert ami nagyon megfogott az, hogy a kutyákkal együtt.:) Összefutottunk egy arany tündér taccsival is aki olyan édes volt jött oda hozzánk olyan kis boldogan szájába a kedvenc lasztija.A többi kutya is csatlakozott hozzá akivel együtt volt és persze a gazdija is.

Megpihentünk egy kicsit és mentünk is tovább az Árpád-kilátó felé.
Najó!
Ez volt az a pont, hogy azt mondtam már fáradt vagyok kész én itt maradok :(de mire ezt kigondoltam,már ott is voltunk.:)Hamar elszaladt az idő egy madár keresésével és a kis... még követett is minket:) én meg neki álltam őt utánozni így hamar ott is voltunk az árpád-kilátónál ahonnan már csak a buszhoz mentünk mert ott volt utunknak a végállomása.

Azt kell mondjam annak ellenére, hogy elfáradtam nagyon jó kis séta volt merem ajánlani mindenkinek.:))Most megyek vacsizni de még annyi, hogy egyenlőre nem fáj a lábam hmm, valószínű azért mert amióta haza értünk nagyja részt ülök.:) Na most már tényleg megyek jó éjt! puszi :))

0 megjegyzés:

 
A blogban található összes fotót és bejegyzést bármilyen módon felhasználni a forrás megjelölése nélkül, a szerző engedélye és írásos beleegyezése nélkül TILOS!!!! Megsértése jogi következményeket von maga után.